Ez a mostani írás egy kicsit személyesebb hangvételű lesz. Kérlek, engedjétek meg, hogy az ünnepek közeledtével megosszam veletek az elmúlt egy év tapasztalatait a csapat tagjaként!
December első napja van. A múlt hétvégén feldíszítettük a lakást. A svéd bútoráruházban sok-sok évvel ezelőtt vásárolt fényfüggöny még mindig bírja (ez itt nem a reklám helye). Az étkezőasztal közepét beterítik az adventi kellékek. Bár a gyerekek időközben kamaszokká értek, a díszeket előkotorva még mindig felcsillan a szemük. A zenélő hógömböt már csak egyszer húzzák fel és rázzák meg, de még mindig előcsal belőlük egy szájszéli mosolyt. Ami már tényleg nagyon ciki, mint pl. a plüss, vagy táncoló Mikulás, azt lefotózzuk és feltöltjük a kerületi Zero waste csoportba. Egy részét odaadjuk a közelben lakó kincsvadászoknak, másik része mehet a cipősdobozokba, ahol majd arra várnak, hogy valahol ismét apró kezek öleljék, babusgassák őket.
Pár napja elkezdtünk bekuckózni. A puha takarók után a konyhaszekrény hátsó szegletéből sikeresen előbányásztam a tavaly ajándékba kapott rénszarvasos bögréket, amelyeket idén először földi mandulatejjel töltöttem meg, majd „egyszer élünk” jelszóval a tetejét még egy kis habbal is megspékeltem. A mandulaital melegsége pedig előhozott néhány emléket.
Bevallom, nem nagyon járok étterembe. Szeretek főzni, örömömet lelem az étrend megtervezésében, a bevásárlásában. Persze olykor némi improvizáció belefér, de alapvetően a biztonságra, tudatosan és egészségesen megkreált étrendre törekszem. Két sportoló kamasz és egy sportos férj mellett ez alap. Ha pedig ritkán nincs időm főzni, akkor szívesen „muncholok” a két kedvenc éttermemben. Az egyik egy vega hely, amelynek tulajdonosait legalább 10 éve ismerem. Általuk találkoztam először kedvenc növényi italaimmal, a diótejjel és a máktejjel. Idejét se tudom, mikor voltam náluk először nyers vegán édességkészítő tanfolyamon, ahol isteni finom magtejeket kóstoltam, és tanultam meg elkészíteni. Akkor még csak nyersen, mindössze egy turmixgép segítségével születtek meg a csodák. Az azóta már bezárt jógaközpontba, ahová „bikramozni” jártam, vittem néhány különleges alkalomra a csodaitalomból. Sajnos az elkészítése sok időt vett igénybe és pár óra elteltével az állaga már nem volt tökéletes. Már akkor foglalkoztatott a gondolat, hogy bár nincs táplálékallergiás a családban, egy növényi tejkészítő gépet fogok kérni a Jézuskától.
Tavaly télen aztán a tettek mezejére léptem: végigböngésztem rengeteg magyar és külföldi oldalt, ahol ilyen gépeket ajánlottak. Összehasonlítottam, kiszámoltam, majd kiválasztottam a számomra megfelelőt. Közben megismertem Ildikót (Halászi), akivel jókor, jó időben hozott össze a sors. Nemsokára megkaptam életem első növényi tejkészítő gépét (Vegital Rainbow), amely azóta is forog, darál, főz és elvarázsol. Mivel nem kávézom, ezért alapvetően a növényi italt önmagában fogyasztom, elsősorban melegen, élvezve mindegyiknek az egyedi ízvilágát. Sokfélét kipróbáltam, kialakult a saját receptúrám, van kedvencem is persze. A téli melegítő krémlevesek főzését is átpasszoltam mára a gépnek. A favorit nálunk az indiai kókusztejes sárgarépa-vöröslencse krémleves, amely készülhet darabosan, de krémesen a legjobb.
Dietetikusként számomra nagyon fontos, hogy a családomra és a környezetemre is odafigyelve minél tudatosabban, egészségesebben éljünk. Tejet, tejterméket is fogyasztunk, ugyanakkor a növényi italok is beépültek az étkezésünkbe, amelyeket kétnapi rendszerességgel, változatosan fogyasztunk.
Örülök, hogy ennek az oldalnak állandó szerzője lehetek. Köszönöm a Vegital csapatának, hogy mindig türelmesen, segítőkészen, és teljes bizalommal fordultak felém!
Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Kíváncsi vagy Alíz további cikkeire? KATTINTS IDE!